UNITED 93

...avagy már öt éve.

Paul Greengrass tud valamit, azt pedig nagyon. Ismeretlen arcokkal, roppant szubjektív módon bemutatni tragikus eseményeket, azok valós drámaiságának bemutatásával, túlzások, meg feleslegessallangok és szájbarágás nélkül.
A Véres vasárnapot láttam tőle először. Korábban a világon semmit nem hallottam se róla, se arról a tragikus napról, csak az IRA-ról, ugyebár, amiről pedig sz'tem mindenki. Végignéztem a filmet, megrendülve, a végén pedig azon kaptam magam, hogy folynak a könnyeim, mikor a 13 fiatal áldozat nevét olvassák.
A United 93-as esetében a helyzet csak annyiban változott, hogy ezúttal az "alaptörténetet" mindenki ismeri. Az egész világ egy emberként kapott a fejéhez azon a bizonyos napon a döbbenettől. Ez a bizonyos repülő a fellázadó áldozatok történetét, a terroristák fél kudarcát mutatja el, ismét ismeretlen arcokkal, szubjektív látásmóddal, a film nézése alatt szinte mi is ott ülhetünk a repülőn, meg kell hagyni, sz'tem magyarázni sem kell, hogy pokolian rossz lehetett és csak remélni tudom, hogy soha semmikor nem kell majd átélnie ezt sem a szeretteimnek, sem nekem, de ha lehet soha többé senki másnak.

Számokba öntve, sz'tem 90%!