A FORRÁS

Na végre!

Darren Aronofsky még önmagát is felülmúlta! Ami előző filmje, a Requiem egy álomért fényében nem is olyan egyszerű - mármint egy átlagos rendezőnek...

2004 decemberében hallottam először a filmről. Már az első percben lebilincselt a sztori rövid, alig másfél mondatos összefoglalója, egy évszázadokon átívelő szerelmi történetet ígért, ami miatt, hogy őszinte legyek megállt bennem az ütő. Első pillanatban az ijedtségtől, hisz magam is kitaláltam már egyszer egy történetet, melyet ugyanez a mondat foglal össze.  Majd mikor egyre többet és többet tudtam meg a filmről, kezdtem megnyugodni, érdeklődésem egy szemernyit sem apadt. Sőt! Két éve az általam legjobban várt filmek top tízes listáján szerepelt. Én meg csak vártam, vártam. Mint nem is oly rég kiderült, hiú ábránd volt a moziműsort lesni, mert a magyar forgalmazók igenis képesek voltak elkövetni az évszázad baklövését. Csak dévédé formátumban megjelentetni a The Fountain című mozgóképes csodát.
Csoda. Tényleg. Gyönyörű. Egy film, ami elkápráztat, lenyűgöz. Egyaránt hat az érzelemre és értelemre. Ezúttal Darren Aronofsky mutatta meg a világnak, hogy miért is volt értelme feltalálni a mozit.
A film története három idősíkon játszódik, a múltban, a 16. századi Spanyolországban, a jelenben és a jövőben, a 26. században, egy különös űrhajón. Treeship, ahogy ez angolul hangzik, merthogy a hajó egy fa. A történeteket a két főszereplő alakja, azaz Hugh Jackman és Rachel Weisz (de főképp Jackman) kötik össze. Nagyon örülök, hogy végül ő kapta a szerepet az egyébként kiváló Brad Pitt helyett, mert igazándiból az egyetlen dolog amit fel tudok hozni ellene, hogy a szinkronját elszúrták, de ugyebár, ez kevéssé életképes érv. Nagyon jó mindhárom szerepben, csakúgy mint az immár több, mint fél éve bemutatott A tökéletes trükkben is. Azt ugyan nem tudom, ott ki a szinkronhangja, de szerintem őt csak Széles Tamásnak szabadna szinkronizálnia, mert úgy az igazi. Miller Zoltán hangja, ha nem is pattan le róla (mint az Éjszakai járatban Cillian Murphyről sem – bár ott is sokkal jobb lett volna Széles Tamás), mégsem igazán jó. Rachel Weisz viszont tökéletes szinkronhangot kapott Hámori Eszter személyében.
A filmre viszont nem lehet senkinek egy szava sem. Aki nem érti/érzi annak azért, aki pedig igen… annak pedig azért… nagyon mély, filozofikus és ugyanakkor romantikus. Mindezek mellett csodaszépen fényképezett (Matthew Libatique), Clint Mansell pedig minden idők egyik legszebb filmzenéjét komponálta meg hozzá. Felejthetetlen élmény.

1600 – 2006 – 2600%