WALL-E

... avagy túl a csillagokon!

Manapság már cseppet sem lepődünk meg azon, hogy nemcsak, hogy az év legjobb animációs filmjének, de az év egyik legjobb filmjének számít a Pixar egy-egy legújabb alkotása. Így volt ez a Némó nyomában, A hihetetlen család és a L'ecsó esetében is. És nincs ez másképp Wall-E-vel sem. Bár tény, azért Horton a csupaszív elefánt kemény ellenfél. Jelen film legnagyobb varázsa - bár a történet is kétségkívül okos, elbűvölő és mondanivalóval is bír - mégis a filmzene, melyet a műfaj egyik legzseniálisabb képviselője Thomas Newman komponált, kiegészülve minden idők legnagyszerűbb zeneszerzőjével, Peter Gabriellel. Aki a főcímdal, a Down to Earth mellett a film abszolút "érzelmi" csúcspontjának számító Define Dancing című dalnak is társzerzője. Ha másért nem is, az összes (értsd: mindkettő) filmzenei oszkárdíj szinte járna a filmnek ... főképp e kétzseninek, kiknek már eddig is olyan elképesztően csodás filmzenéket köszönhet a világ, mint a Ha eljön Joe Black, az Amerikai szépség vagy a Krisztus utolsó megkísértése és az 1500 mérfüld hazáig. A Wall-E különben sok tekintetben nem olyan, mint a többi rajzfilm. Persze tartja magát ahhoz a kiváló Pixar-szokáshoz, hogynem ember hősei nincsenek a kelleténél több emberi tulajdonsággal felruházva, így igazán önmaguk lehetnek. Így kerekedhetett a L'ecsó az Elvitte a víz fölé, ezért jobb a Némó nyomában a Cápamesénél és így mossa le Wall-E-is a Robotokat. Wall-E egyedisége a feltűnően kevés dialógusban rejlik, lévén a kis robot a film nagy részében egyedül van és beszélni se nagyon tud. Ezt a legkiválóbb némafilmes eszköztárral pótolja a film. A kis robot csetlik, botlik, szerelmes lesz és mi észre sem vesszük és máris elszaladt másfél óra. Egy újabb kihagyhatatlan Pixar remekmű. Szerintem 100%